Érzékenyítő tréning – Pécs – 2019. szeptember 11.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

 

 

EFOP-5.2.4-17-2017-00008

Színház az egész: TIE-rendszerű új színházi nevelési módszer

adaptálása, kiterjesztése a Balaton környékén

 

 

Helyszín: Pécs, Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola

 

Időpont: 2019. szeptember 11.

 

Foglalkozás: Érzékenyítő tréning

 

Minden kezdet nehéz. Még annak ellenére is, hogy nem teljesen új dolog veszi kezdetét, hanem egy csapat formálódásának új fejezete. Több hónapon keresztül nem látták/láttuk egymást, így az első alkalmat a már ismert szabályjátékok felelevenítésére szenteltem, annak érdekében, hogy a gyerekek „visszarázódjanak” az érzékenyítő tréning feltételeinek megfelelő állapotba.

 

Bumm

(koncentráció, mozgáskoordináció)

A múlt évről jól ismert és a csapat által nagyon kedvelt játékkal kezdtünk, miután átismételtük a szabályokat: körben áll a csoport, egy valaki a kör közepén van, ő a „seriff”. A seriff a kör közepéről bárkire lőhet, ha azt mondja: Bumm. Akire célzott, az leguggol, és a két társa a feje fölött gyorsasági „pisztolypárbajt” vív azzal, hogy egymásra lőnek és azt mondják: bumm. A két szomszéd közül, amelyik később reagál, kiesik a játékból.

 

Kalóz kincse

(összpontosítás, mozgáskoordináció, türelem)

Előzetesen választunk egy kalózt, a terem végében ül behunyt szemmel, és a kincseire vigyáz. Néhány tárggyal körülvéve, a többi játékos ebben a játékban megpróbálja ellopni a kalóz minél több kincsét, méghozzá minél halkabban, ugyanis, ha a kalóz ha meghallja, hogy valaki közeledik, elkaphatja a tolvajt. A cél: minden kincset ellopni a kalóztól.

 

Hogy a bab?

(koncentráció, reakciókészség fejlesztése)

Körben állunk, a játékvezető középen. Mindenki kap egy számot, melyet meg kell jegyeznie. A játékvezető kétféle kérdést tehet fel:

  1. Hogy a bab? Erre jön a válasz azon sorszámú gyerektől, akire néz a játékvezető. (Pl. -Hogy a bab? – A négyes diákra néz. – jön a válasz: -Négy a bab.
  2. Másik kérdés lehetőség: -Négy a bab? -Ha a játékvezető a négyesre néz, akkor a négyes sorszámú diák válaszol: -Hogy a bab? -Ha viszont, mondjuk, a játékvezető a kilences sorszámmal rendelkező diákra néz, és tőle kérdezi, hogy „Négy a bab?” ez esetben nem a kilences kell válaszoljon, hanem a négyes sorszámmal rendelkező diák, szintén a „Hogy a bab?” kérdéssel.

Viszonylag nehéz, de annál érdekesebb játék, ugyanis, aki hibázik, kiesik a játékból. Az egészséges versenyszellem pedig mindenkit ugyanúgy hajt a csapatból.

 

Szópárbaj

(spontán beszéd fejlesztése)

A kör közepén áll két diák, akik szópárbajt vívnak egymással. Egyszerre kell- folyamatosan! – mondaniuk egy-egy összefüggő történetet. Az nyer, aki tovább bírja mondani a saját történetét, azaz tovább képes koncentrálni. („Kifulladásig” játszunk.)

Ezután változtattunk kicsit a játékon: a két küzdőnek fél perc áll rendelkezésére arra, hogy válogatott (de nem valós!!!), színes, fantáziadús sértéseket kell egymás fejéhez vágniuk. Tilos az „övön aluli ütés”, a másik gyengéinek felemlegetése és a közönséges beszéd. A csoport dönti el, hogy ki nyert. A győztest bárki kihívhatja.

 

Reflexió: A csoporttal való első találkozás kicsit nehéz volt, nehezen hangolódtak rá a játékokra, de a tréning utolsó játékaiban már teljesen partnerek voltak, és elkezdték élvezni a játékokat. Voltak továbbra is olyanok, akik kissé félénkebben vettek részt a játékokban, a későbbiekre ez egy cél lehet, hogy őket is integráljuk, és szerves részei legyenek a csoport közös játékának.

 

Egy tréning első alkalma nyilvánvalóan nem képes gyökeres változásokat eredményezni, de azonnali eredményként könyvelhető el, hogy a csoport nagyrésze felszabadultan volt képes játszani.

Budapest, 2019.09.30.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.