SZAKMAI BESZÁMOLÓ
EFOP-5.2.4-17-2017-00008
Színház az egész: TIE-rendszerű új színházi nevelési módszer
adaptálása, kiterjesztése a Balaton környékén
Helyszín: Balatonszemesi Reich Károly Általános Iskola
Időpont: 2019. december 04.
Foglalkozás: Érzékenyítő tréning
A foglalkozás elsődleges céljai:
- A diákok tanulják meg szabadon, nyíltan kommunikálni saját és mások iránt érzett érzelmeiket
- Sajátítsák el a visszautasítás hatékony feldolgozásának módszerét
- Az egymásra utaltság felismerése, a csoport összetartozás-tudatának erősítése
- Empátiás készségek fejlesztése, kiterjesztése a perifériás tanulók irányába
- A fentiek alkalmazása speciális helyzetű (más nemzetiségű, szegény, sérült, vagy a közösségbe később érkezett) társaik felé
- Alapszinten az erőszakmentes kommunikáció megismertetése
- Társas kapcsolatokhoz szükséges önbizalom megteremtése
Fejlessze a tanulók:
- önismeretét és saját értékeik felvállalását
- megfigyelő és utánzókészséget
- közösségtudatát és nyitottságát egymás felé
- szókincs és beszédkészségét
- a kommunikációs készségét: verbalitás és metakommunikáció
- beleélő készségét és az arra való bátorságát
A harmadik foglalkozás zseniális volt, sikerült mélyíteni a bizalmi kapcsolatokat, már-már szemmel láthatóvá vált egy fonal, mely összeköti a diákokat egymással, egyesek között erősebb, mások között halványabb, de a lényeg, hogy van. Erre a foglalkozásra, azaz a negyedik foglalkozásra, azt terveztem, hogy megpróbálom „levetetni a maszkokat”, és egy kis bemelegítő után egy komoly témát kinyitni.
Szamurájos
(koncentráció, reakció idő, reflexek, mozgás koordináció)
A szamurájos játék nehezebb változatát játszottuk, az előző alkalomhoz képest csökkentek a hibák, illetve sokáig bírtak összpontosítással játékban maradni. Alkalomról alkalomra rendkívül érződik a fejlődés.
Bumm
(koncentráció, szemkontaktus, figyelem)
A hagyományos Bummot játszottuk, felgyorsítva, ugyanis a normál tempóban zajló játék már nem esett nehezükre.
Ezek után két részre osztottam a csoportot. Az egyik felének azt az instrukciót adtam, hogy majd miután hallatszik a zene, kezdjenek el összevissza járkálni a térben, aki mellett elsétálnak, nézzenek a szemükbe, fontos a szemkontaktus, csak szemmel szabad viszonyulni, a másik fél tagjait figyeljék főleg, nézzenek a szemükben, és ha úgy érzik, hogy megvan a „kémia” akkor menjenek oda, és kérdezzék meg: „Leszel a társam?” Ez idáig egyszerűnek is hangzik, viszont a másik félnek azt az instrukciót adtam, bármennyire is szimpatikus az illető, aki megkérdi tőlük, hogy „leszel a társam?” nem szabad elfogadják, azt kell válaszolniuk, hogy nem. Mielőtt elindítottam volna a játékot, kijelentettem, aki megtalálta a társát, azok egymás mellé üljenek le a földre. Elindítottam a zenét, és elkezdődött a társ keresés.
Először mindenki nagyon magabiztos volt, aztán láttam, ahogy a visszautasítások hatására szépen lassan „letörnek szarvaik”. Kb. 2 perc után közöltem velük, 20 mp van hátra, mindenki üljön le a párjával. Szemmel láthatóan nagy volt a kétségbeesés, aztán ahogy vége lett a zenének, azt látják, hogy senki nem ült le sehova, mert senkinek nincs párja.
Csak álltak és néztek értetlenül. Utána körbeültünk, elmondtam, hogy mi volt a feladat. Akkor megkönnyebbültek, viszont úgy érezték magukat, hogy át vannak verve. Viszont mivel a kellő bizalmi kapcsolat adott volt, ezért senki nem sérült, sőt, hasznos volt a továbbiakban. Miért? Tettem fel a kérdést. Körbeültünk, és elkezdtünk beszélgetni, miért volt rossz érzés? Mi volt rossz érzés? Melyik volt a nehezebb, a visszautasítást adni, vagy fogadni? Elképesztő jó beszélgetés kerekedett ki, a vége fele Szoborjátékot játszottunk, szoborcsoportokat kellett alkotniuk, azzal a címmel, hogy Visszautasítás. Módfelett érdekes szobrok születtek, óra végén el is hangzott az egyik gyerektől „ezután nem fogok félni attól, ha valaki nemet mond, mert tényleg nem omlott össze a világ”.
Utazás
(lazítás)
Végül pedig megkértem feküdjenek le a földre, és hunyják be a szemüket. Figyeljenek arra, amit mondok, és próbálják elképzelni, a mesével együtt „utazni”.
Az első játékról megint azt tudom elmondani, hogy látszik a fejlődés. Játék után beszélgettünk, melyben említettem az észrevételeimet. Kiderült, hogy nem csak ezen alkalmakon játsszák ezt, hanem az iskolában, szünetekben is össze szoktak gyűlni, és játszani. Elmondásuk szerint nagyon megszerették a játék
Az utolsó előtti feladatról szeretnék szót ejteni. Rendkívüli jelenléttel csinálták végig, senki nem próbálta elhülyéskedni. Az elmúlt hónapok során megteremtődött a kellő bizalom egy ilyen feladathoz. A játék során mindvégig őszinték, “maszk” nélkül voltak. A beszélgetés a visszajelzéseik alapján módfelett hasznosnak bizonyult, hiszen olyan dolgot tanultak, mely megkönnyítheti a későbbiekben kialakult szituációk kezelését. Mernek majd lépni, belátták, a visszautasítás nem a világ vége, hanem az élet rendje. Megfogalmazódott bennük, hogy vannak olyan helyzetek az életben, mikor megéri kockáztatni, s ha nem is úgy alakul, ahogy szerették volna, van eszközük azt feldolgozni.
Budapest, 2019.12.31.