SZAKMAI BESZÁMOLÓ
EFOP-5.2.4-17-2017-00008
Színház az egész: TIE-rendszerű új színházi nevelési módszer
adaptálása, kiterjesztése a Balaton környékén
Helyszín: Balatonszemesi Reich Károly Általános Iskola
Időpont: 2018. október 25.
Foglalkozás: Érzékenyítő tréning
A foglalkozás elsődleges céljai:
- A diákok tanulják meg szabadon, nyíltan kommunikálni saját és mások iránt érzett érzelmeiket
- Sajátítsák el a visszautasítás hatékony feldolgozásának módszerét
- Az egymásra utaltság felismerése, a csoport összetartozás-tudatának erősítése
- Empátiás készségek fejlesztése, kiterjesztése a perifériás tanulók irányába
- A fentiek alkalmazása speciális helyzetű (más nemzetiségű, szegény, sérült, vagy a közösségbe később érkezett) társaik felé
- Alapszinten az erőszakmentes kommunikáció megismertetése
- Társas kapcsolatokhoz szükséges önbizalom megteremtése
Fejlessze a tanulók:
- önismeretét és saját értékeik felvállalását
- megfigyelő és utánzókészséget
- közösségtudatát és nyitottságát egymás felé
- szókincs és beszédkészségét
- a kommunikációs készségét: verbalitás és metakommunikáció
- beleélő készségét és az arra való bátorságát
A második foglalkozás alkalmával erősítettük a csoportdinamikát, egyre jobban megismertük egymást és gyakoroltuk a már megtanult játékokat, azok szabályait tökéletesítettük.
1)Mesélj valamit
A foglalkozás elején a diákokat arra kértem, meséljenek az elmúlt hetükből egy élményt, ami boldoggá tette őket. A célom az volt, hogy idővel folyamatos jelenléttel éljék a mindennapjaikat, a foglalkozáson kívül is aktív figyelemmel kísérjék a külvilágot és a saját érzelmeiket. Ez a megosztás fejleszti a tanulók érzelmeik felismerését, kommunikációját, empátiáját, figyelmét, szókincs-kifejező- és beszédkészségét.
2) Szíszászú
A múlt órán tanult játékot vettük elő, ugyanis nem csak koncentráció szempontjából bizonyult hatékonynak, de kifejezetten jó feszültség oldó játéknak bizonyult a gyerekek körében, sok nevetést, viccelődést vont maga után.
3) Bumm
A gyerekekkel körbe álltunk, a kör közepén álló játékos a seriff. Akire rámutat és azt mondja, hogy “bumm”, leguggol, majd a két mellette álló “párbajozik”, a tenyerükkel pisztolyt formázva versenyeznek, ki “lövi le” előbb a másikat. Ezt a játékot is, a Há-hoz hasonlóan szerették. Most már pörgősebb tempóval játszottuk, hiszen már ismerik a szabályokat. Ez határozottan jót is tett a játéknak, ugyanis azon gyerekek, akik figyelme a múlt órán elkalandozott, a fokozott tempóváltástól végig a játékra figyeltek, sőt már-már látszódott, hogy az adrenalin, hogy felpörgette őket.
4) Szaladj, ha…
A játék során körben ülünk, székeken, egy játékos középen utasítást ad, amit kiegészít egy olyan tulajdonsággal, amivel önmaga is rendelkezik. Annyiban különbözött a múlt alkalmi játékhoz képest, hogy a tulajdonságok, bár a felszínen maradtak, de ha lehet mondani, mégis mélyebb szinten jelentek meg, mint előző alkalom során. Pl. a múlt alkalmon a legtöbb mondat ehhez hasonló volt: “Szaladj, ha piros zokni van rajtad” “Szaladj, ha hosszú a hajad”. – a külsőségekről beszéltek, most meg már a kedvtelések voltak a fókuszban, egymás iránti nyitottságuk, kíváncsiságuk el kezdett dolgozni.
5) Ne nevess
Számomra fontos, hogy minden foglalkozás pozitív élménnyel záruljon, így történt az első alkalommal is. A diákokkal körbe álltunk, a játékszabály a következő volt: ne nevess! Szótlanul, mozdulatlanul, folyamatos szemkontaktussal: a játék kevesebb mint fél percig tartott, mindenki elnevette magát. A játék fejlesztette a diákok érzelemkifejező, figyelemösszpontosító képességét és mindannyian jókedvvel távoztak. A játék végén azzal viccelődtek, hogy “ez a cica-mica olyan volt, mintha szektáznánk”. Érdekes látni, hogy tudat alatt már hogyan dolgozik a valahova tartozás utáni érzés, mely nem csoda, hiszen emberek vagyunk, társas lények.
Lényegesen érződött a különbség az első alkalom, illetve a mostani között. “Olajozottabban” működött minden, bár érződik, hogy friss csoportról van szó, mindenki előtt ott van még a lebontásra váró fal. A játékok többsége az elvártak szerint működött, ám, mikor mesélni kellett saját magunkról, az jó pár gyereknél nehézséget okozott. Nem akartak, féltek, hogy hülyeséget mondanak, hogy kinevetik őket. Megnyugtattam őket, hogy bátran mondhatják, mert itt senki nem fog ítélkezni. Itt kíváncsiak vagyunk egymás véleményére, gondolatára, s nem azért, hogy azokat minősítsük. Megerősítve őket, már könnyebben meséltek magukról, érződött, hogy oldódott a csoporton belüli feszültség.
Budapest, 2018.10.31