SZAKMAI BESZÁMOLÓ
Beszámoló az önértékelés, egyéni hatáskeltés c. előadásról: 2018.07.07-09.
A három napos előadássorozat során az előadások a társadalmi lét, a viselkedéskultúra, a magánélet és a közösségi élet közötti magatartásbeli különbözőség és hasonlóság felismerését tette lehetővé, az énkép, a viselkedéskultúra és az empatikus képesség fejlesztése mellett, amik különösen jelentős kérdések, ha hátrányos, sőt halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekről van szó.
Mivel a színházi helyzetek az élet különböző stációinak reprodukciói, ezért az előadások a pályaérettség kérdéskörét állították középpontba, mint alapvető kiindulópontot.
Pályaérettség: a pályán tanúsított magatartás fejlettségi szintje. Ezt az egyén a szakmai fejlődés folyamán éri el, a tárgyi környezet strukturális lehetőségei és a tanulási folyamatok révén. Pályaérett azaz ember, akinek a pályán tanúsított magatartása megfelel a kérdéses életkorra jellemző szakmai fejlődési folyamatnak.
A pályaérettség elemei:
- Tervezési készség (az egyén kész pályatervet készíteni), Autonómia, Időperspektíva (a tapasztalatok összegzése és a jövő elővételezése), Önmegfigyelés
- Aktivitás – Kérdezési magatartás (a pályaválasztással összefüggő kérdéseknek utánanéz), Információs források hasznosítása, részvétel
- Informáltság – Szakmai és a munkás életről való tájékozódás
- Döntési kompetencia – Döntési elvek, Alkalmazkodási stratégiák, Döntési stílus
- Realitásorientáció (a szakmai igények a valósághoz való alkalmazkodási folyamata. (Önismeret, Személyes szakmai lehetőségek, Szakmai preferenciák és az azonosság, Értékek, érdekek és célok pontosítása, Szakmára vonatkozó tapasztalatok
A szakmai feladatot azok a cselekvések jelentették, amiket a társadalmi elvárások definiálnak, s az egyénnek a meghatározott életszakaszokban meg kell azokkal birkóznia.
Az előadásokat a csoportösszetétel sajátosságait figyelembe véve tartottuk meg. Nagy odafigyeléssel és gondossággal kellett előkészíteni, hogy a különböző képességű és motivációjú gyerekek figyelmét egyaránt felkelthessük és fenntarthassuk, másfelől közösségi, tehát együttes tevékenységre sarkalljuk őket. Ugyanakkor a témakör lehetővé teszi különböző magatartásminták bemutatását és tapasztalatszerző helyzetgyakorlatok kipróbálását játékos formában, a tanítási dráma segítségével, erre ez alkalommal is alapoztunk: a szakember bizalomjátékkal illusztrálta és érzékeltette a közösséghez tartozást: a szemüket becsukva bízták rá magukat egy önként jelentkezőre a résztvevők.
Mivel a kollektív drámaépítés esetében a moderátor egyfajta „kontroll” szerepet lát el, irányítja a csoport munkáját, fontos volt, hogy a csoport kreativitását, szárnyalását nem szorítsuk háttérbe: fel kellett ismerni annak a lehetőségét, hogy miként tudjuk használni a csoport ötleteit, miként tudunk rendezőtanárként a játszók rögtönzött ötleteiből éles szemű dramaturg módjára építkezni.
A kreatív foglakozás jól egészítette ki a meglehetősen nagy figyelmet igénylő fogalmi meghatározásokat. Az empátia, a mások iránti figyelem, a másik fizikai és lelki elfogadására irányuló gyakorlatok, a koncentrált jelenlét, a belső elcsendesedésre irányuló játékok, vagy az együttműködésre, s nem utolsósorban a kreatív, problémamegoldásra szolgáló játékok felszabadult hangulatot, nagy örömet idéztek elő a gyerekekben. Érdekes volt megfigyelni, hogy néhány gyereknél az elcsöndesedés, a koncentrált figyelem előhívását lehetett a legnehezebben elérni. A foglalkozás végén egy kézszorítás, mint a csoportban körbe menő üzenet, meglepően nagy érzelmi visszhangra talált.