SZAKMAI BESZÁMOLÓ
EFOP-5.2.4-17-2017-00008
Színház az egész: TIE-rendszerű új színházi nevelési módszer
adaptálása, kiterjesztése a Balaton környékén
Helyszín: Pécs, Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola
Időpont: 2020. március 04.
Foglalkozás: Érzékenyítő tréning
Érzelmek
(kommunikáció testnyelven)
Felsoroltam néhány érzelmet, állapotot (például: megvetés, gyűlölet, türelmetlenség, jókedv, meglepetés, közöny, izgalom, gőg, rettegés stb.), amelyek közül a résztvevők választhatnak. Ezeket kell bemutatniuk szoborként, majd mozgás közben (gesztusokkal, taglejtésekkel). A játékosok szabadon választhatnak, hogy ki mit akar bemutatni, míg a többiek feladata kitalálni, hogy mi lehet a bemutatott érzelmi állapot.
Egy-két ilyen kör után közöltem az új instrukciókat: amikor megérintem valakinek a vállát, hangosítsa ki a gondolatát, mondjon egyetlen mondatot. Ezek után beszélgettünk, hogy kinek melyik érzelem kifejezése ment a legkönnyebben, kinek melyik a legnehezebben, melyikben érezték biztonságban magukat, melyikben érezték kellemetlenül magukat, és természetesen mindegyik válasz után jött a kérdés: miért?
„Utazás”
(koncentráció, fantázia, önismeret, őszinteség)
Megkértem őket, hogy feküdjenek le nyugalmi pozícióba, és hunyják le a szemüket. Háttérben meditatív zene szólt. A feladat az, hogy csak a hangomra figyeljenek. Egy történetet kezdtem el mesélni, E/2-ben. Ez az utazás/történet a lélek metaforáiból épül fel (pl. Végig kellett menni a sűrű erdőn, hogy egy tisztásra érjenek, ahol találtak egy házat, egy kerttel, benne egyetlen virággal.)
Miután véget ért ez a 10 perces feladat, leültünk, és megkértem őket, hogy aki szeretné, az mesélje el, hogy érezte magát, milyen volt az erdő, a ház, a tisztás, hogy nézett ki a virág? Mekkora volt? Milyen színű? Mindenki megosztotta a saját történetét, amelyek nagyon sok mindent felhoztak a tudatalattiból, nagyon sok mindent elárultak magukról, azzal, hogy elmesélték, mit tapasztaltak, ismervén a metaforikus jelentéseket.
Reflexió: Úgy látom, kétségtelenül azt lehet mondani, a diákok egy erős csapatot alkotnak, ha rájuk nézünk, szinte látni lehet azt a láthatatlan energia kötelet, amely körülfonja őket. Törődnek egymással, figyelnek egymásra, ha rossz napja van valamelyiküknek, azonnal reagálnak rá, meg mernek nyílni egymásnak. Azt gondoltam, ezen alkalmat az őszinteségnek áldozom, melyben az érzelmek, félelmek, vágyak kapnak óriási hangsúlyt. Az utolsó játék után maradtunk ülve, ugyanis az egyik gyerek önszántából elmesélte a legnagyobb félelmét, amit idáig elnyomott magában, de most beismerte. Ebből kialakult egy olyan beszélgetéskör, melynek során a csapat nagy része úgy érezte, hogy meg szeretné osztani félelmeiket. A végén, mikor kérdeztem, hogy miért alakult ez így? Az egyik gyerek válaszolt, melyet egyhangúan helyeseltek a többiek: „Tudom, hogy nem kellett volna elmondanom, viszont azt érzem, nektek el szeretném mondani.”
Budapest, 2020.03.31.