Érzékenyítő tréning – Pécs – 2018. szeptember 28.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

 

 

EFOP-5.2.4-17-2017-00008

Színház az egész: TIE-rendszerű új színházi nevelési módszer

adaptálása, kiterjesztése a Balaton környékén

 

 

Helyszín: Pécs, Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola

 

Időpont: 2018. szeptember 28.

 

Foglalkozás: Érzékenyítő tréning

Bármilyen folyamatba vágjunk is bele, fontos a megfelelő alap felhúzása, illetve a fokozatos építkezés, hogy aztán amit építünk, az biztos alapokon álljon. Ennek a foglalkozásnak céljául az ismerkedést, illetve az egyszerű szabályjátékok elsajátítását tűztem ki.

 

Első játék: Mosoly

Azért, hogy indítsuk jól a napot, körbeültünk, elindítottam egy mosolyt jobbra is és balra is, amit tovább kellet adniuk egymásnak, egészen addig amíg körbeér a kiindulóponthoz. A játék célja a felszabadulás, felszabadítás elérése, a jó hangulat megalapozása, valamint az arra való késztetés, hogy egymás szemébe merjünk nézni.

 

Második játék: Név-lánc

Maradt a kör, a tőlem jobbra ülő játékos bemutatkozik. A szomszédja megismétli az előző nevet, majd a sajátját mondja. A mellette ülő így már a sajátjával együtt három nevet mond, a következő négyet stb.

 

 

 

Harmadik játék: Név-lánc mozdulattal

Mivel iszonyatosan élvezték az előző játékot, s már a harmadik újra játszás után kezdett eltűnni a kihívás, ezért az alapjátékhoz hozzáadtam egy új szabályt. Ugyanúgy mondják a neveket, ahogy az előző játékban, csak melléje társítanak egy bármilyen mozdulatot is. Ahogy reméltem, valóban kihívásként élték meg, s a legnagyobb elszántsággal álltak a feladathoz.

 

Negyedik játék: Név-érintés

Mivel begyakoroltuk már a neveket, folytattuk egy koncentráció fejlesztő játékkal, amihez már az érintés is társult. A gyerekek sétáltak összevissza a térben, az egyik gyerek mondott egy nevet, aki a nevét hallotta, az egyből megérintette valaki másnak a vállát, ő pedig ezután ismét mondta valaki más nevét. A szabály név-érintés-név-érintés.  Előszőr lassan, időt hagyva játszottuk, aztán csökkentettük a reakcióidőt, aki nem reagált azonnal, kiesett.

 

Ötödik játék: Bumm.

Körbeálltunk, bejelentettem, én vagyok a seriff. A játék menete: A játékvezető, seriff, a kör közepén áll, rámutat valakire és közben azt mondja, bumm. Akire rámutatott, leguggol, s a kétfelöli szomszédja összelő a feje felett, s szintén azt mondják, bumm.

 

Hatodik játék: Cica-mica

Lezárásként maradtunk körben, összeérintettük kisujjainkat a szomszédjainkkal, elkezdtünk dülöngélni jobbra-balra, majd kértem őket, hogy teljes komolysággal, nevetés, mosoly nélkül, kántálják: cica-mica. Eközben tartani kell a szemkontaktust. Aki elneveti magát, kiesik.

 

Reflexió: A csoport számos játékban jól működött együtt, azonban észrevehető volt már egy foglalkozás alatt is, hogy számos gyerek marginalizálódott a csoporton belül. A játékok során erre egy-egy utalást tettek a csoport központi figurái. Továbbá a csoport nagy része, ha nem tartja elég izgalmasnak a játékot, akkor könnyen elveszti koncentrációs képességét. A szabály- és feladattudata a csoportnak gyenge, de ezen lehet javítani. Az első találkozás jó hangulatban telt el, és számos hasznos tapasztattal szolgált a továbbiakra nézve.

 

 

 

Budapest, 2018.09.30.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.