Adaptáció bevezetésére tréning Nagykanizsán 2018.06.13.

A Színház az egész: TIE-rendszerű új színházi nevelési módszer adaptálása, kiterjesztése a Balaton környékén projekt keretében egy alkalmas tréninget tartottunk Nagykanizsán a projekt helyi megvalósítóinak részvételével.

Az adaptációs tréning első részében szükségszerűen el kellett helyeznünk a TIE-t (Theater in Education) a dramatikus tevékenységek között, majd a Bolton-féle beosztás alapján pontosan elkülönítettük az egyéb drámai művészeti pedagógiai műfajoktól. Ehhez már létező nemzetközi és hazai példákat hoztunk, majd az alapfogalmaktól indulva felépítettük a TIE elméleti hátterét.

A TIE innovatív jellege megmutatkozik a színházi (jellemzően nem drámaórai) forma fokozott alkalmazásában, amely lehetővé teszi egy történet mélyreható vizsgálatát ismétlésekkel, stílusváltással, lassítással, egyes részletek kiemelésével vagy akár a cselekmény megváltoztatásával, így segítve a cselekmény nézőként való mélyebb befogadását. A színházi elemek mellett a TIE drámaórákról ismert, résztvevői aktivitást igénylő munkaformákkal (konvenciókkal) egészül ki, egyaránt fejlesztve fontos alapkompetenciákat, és a tárgyalt terület hatékony megismertetésével-feldolgozásával közvetlenül is szolgálva a választott pedagógiai célokat (erkölcsi nevelés, csoportkohézió, szenvedélybetegségek és korai iskolaelhagyás prevenciója, stb.).

A tréning folyamán az elméleti ismertetés mellett a TIE széles eszköztárának számos elemét gyakorlati formában is kipróbálhatták a résztvevők, így személyes tapasztalathoz juthattak a szerkesztési elvek megértése, hatékony alkalmazása érdekében. Ezután a résztvevők kérdéseket tettek fel, amelyeket a minél teljesebb kétirányú diskurzus érdekében a tréningvezető jelenlevő munkatársak bevonásával együtt válaszolt meg, és amelyekben zömmel a TIE saját területükön való minél hatékonyabb adaptációját tárgyaltuk.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.