SZAKMAI BESZÁMOLÓ
EFOP-5.2.4-17-2017-00008
Színház az egész: TIE-rendszerű új színházi nevelési módszer
adaptálása, kiterjesztése a Balaton környékén
Helyszín: Balatonszemesi Reich Károly Általános Iskola
Időpont: 2018. november 14.
Foglalkozás: Érzékenyítő tréning
A foglalkozás elsődleges céljai:
- A diákok tanulják meg szabadon, nyíltan kommunikálni saját és mások iránt érzett érzelmeiket
- Sajátítsák el a visszautasítás hatékony feldolgozásának módszerét
- Az egymásra utaltság felismerése, a csoport összetartozás-tudatának erősítése
- Empátiás készségek fejlesztése, kiterjesztése a perifériás tanulók irányába
- A fentiek alkalmazása speciális helyzetű (más nemzetiségű, szegény, sérült, vagy a közösségbe később érkezett) társaik felé
- Alapszinten az erőszakmentes kommunikáció megismertetése
- Társas kapcsolatokhoz szükséges önbizalom megteremtése
Fejlessze a tanulók:
- önismeretét és saját értékeik felvállalását
- megfigyelő és utánzókészséget
- közösségtudatát és nyitottságát egymás felé
- szókincs és beszédkészségét
- a kommunikációs készségét: verbalitás és metakommunikáció
- beleélő készségét és az arra való bátorságát
A harmadik foglalkozás alkalmával erősítettük a csoportdinamikát, egyre jobban megismertük egymást és gyakoroltuk a már megtanult játékokat, azok szabályait tökéletesítettük, elkezdtünk téthelyzetekben dolgozni.
1)Mesélj valamit
A foglalkozás elején a diákokat arra kértem, meséljenek az elmúlt hetükből egy élményt, ami boldoggá tette őket. A célom az volt, hogy idővel folyamatos jelenléttel éljék a mindennapjaikat, a foglalkozáson kívül is aktív figyelemmel kísérjék a külvilágot és a saját érzelmeiket. Ez a megosztás fejleszti a tanulók érzelmeik felismerését, kommunikációját, empátiáját, figyelmét, szókincs-kifejező- és beszédkészségét. A múltkori alkalomhoz képest sokkal könnyebben kezdtek el mesélni, sőt a történetekkel kapcsolatban megjegyezném, hogy itt is, akár a Szaladj, ha játéknál “kezdett súlya lenni” a szavaknak.
2) Szíszászú másképp
A már ismert játékot bonyolítottuk picit. Idáig a két kezükkel formáltak egy kardot, amivel játszottak, most a két kezük, két különböző kard, ami azt jelenti, ha hatan játsszuk a játékot, akkor tizenkettőre bővül ez a szám. Elmondván a nehezítést a játékkal kapcsolatban, a gyerekek szemei majd kiestek a helyükről, és nevetésbe törtek ki, mondván “ez lehetetlen”. Érveltem ezen kijelentés ellen, csak gyakorolni kell, és meg se fog kottyanni. Természetesen, ahogy számítottam, a nehezített játék során a pániktól vezérelt bizonytalan kezek nem engedelmeskedtek gazdáiknak. Ezen nevetett mindenki. Úgyhogy a játék kudarcba fulladt, de jó hangulatú próbálkozását néhány kérdéssel zártam le: – Mi a kudarc, és miért vesszük komolyan? – Hogyan értelmezhetjük a kudarcot emberi kapcsolatokban?- Hogyan hat ránk a kudarctól való félelem?
3) Bumm
A gyerekek már gyakorlottan játszották a játékot, amire láthatóan büszkék voltak. Természetesen nem kötöttem az orrukra, de eközben az igazi célt is elérték: a közösség perifériáin levő introvertáltabb tanulók is le tudták vezetni a játékot vita vagy megkérdőjelezés nélkül, ami a csapat közös érdeme.
4) Szaladj, ha
A csoport most is nagy szeretettel fogadta ezen játékot. Ezen alkalom apropóján a félelmek kerültek terítékre. Szaladj, ha félsz… így kezdődtek a mondatok. A játék során elképesztő komoly félelmek jelentek meg, melyet a gyerekek igen felnőttesen fogadtak. Egyetlen kimondott félelemnél sem ítélkeztek, nevettek ki senkit. Azt érzem, hogy egyre bátrabban mernek nyitni egymás iránt.
5) Ne nevess
Számomra fontos, hogy minden foglalkozás pozitív élménnyel záruljon, így történt az első alkalommal is. A diákokkal körbe álltunk, a játékszabály a következő volt: ne nevess! Szótlanul, mozdulatlanul, folyamatos szemkontaktussal: az előző két alkalommal játék kevesebb mint fél percig tartott, mindenki elnevette magát. Ezen a foglalkozáson sikerült elérnünk a 60 másodperces célt. A játék fejlesztette a diákok érzelemkifejező, figyelemösszpontosító képességét és mindannyian jókedvvel távoztak.
Összegezve: Azt figyeltem meg a csoporton, a játékok alatt, hogy kezdtek egymásra hangolódni. A csoport, egy maroknyi ismeretlen gyerek, elkezdett csapattá formálódni. A jelenlétükön érződik, hogy megváltozott, ez volt az első alkalom, amikor azt éreztem, hogy közös céljuk az, hogy itt legyenek, is jól érezzék magukat.
Ezen alkalom során senkit nem kellett megszólítani a figyelem hiánya miatt. Mindenki aktívan részt vett a foglalkozáson. Sőt, annyira, hogy nem akarták engedni, hogy véget érjen az óra, ezt az egyik fiú elég furfangosan akarta megoldani: “Ha visszaállítom az órát a falon, akkor egy órával többet maradunk?”.
Budapest, 2018.11.30.