Beszámoló – Korosztályos partneri találkozó Balatonszemesen 2018.08.31.

A Színház az egész: TIE-rendszerű új színházi nevelési módszer adaptálása, kiterjesztése a Balaton környékén pályázati projekt részeként 100 gyermek részvételével tartottunk korosztályos találkozót Balatonszemesen. Az eseményen a pécsi, balatonszemesi és nagykanizsai tanulók mellett jelen voltak a projekt megvalósítói is.

A rendezvényt, tekintettel a nyárvégi-tanévkezdő időpontra, közös megegyezéssel néhány ismerkedő játékkal indítottuk, amely a jelek szerint a diákok igényeivel is találkozott. Ezzel sikeresen megalapoztuk a tanulók számára azt a bizalmi-informális légkört, amelyben őszintén beszélhetnek az általuk érzékelt, korosztályukat is érintő problémákról. Ezután nagycsoportos megbeszélés keretei között ösztönöztük a tanulókat, hogy fogalmazzák meg az őket leginkább aggasztó problémákat saját szavaikkal, saját élményeik alapján.

Bár a gyerekek által megnevezett nehézségek és veszélyek között nagy település szerinti különbségek mutatkoztak, mindhárom körzetünkből említésre került a szenvedélybetegségek, a csonka családok, a bullying, az anyagi nehézségek problémaköre. Ezután a tanulókat kisebb csoportokra osztva kerekasztal-beszélgetések formájában e négy témában kerestünk lehetséges megoldásokat az adott helyzetekre a jelenlevő pedagógusok segítségével.

Nem volt célunk valós, kivitelezhető stratégiát alkotni a gyerekekkel, viszont a megfelelő kérdésfeltevéssel motiválni tudtuk a különböző szociális környezetből jövő tanulókat az együttgondolkodásra, egymás megismerésére és meghallgatására. A kiscsoportos megbeszélések eredményeit végül két-két tanuló osztotta meg a többiekkel egy összegző beszélgetés keretében.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.